Ingatlanos pályája elején mindenki arra törekszik, hogy minél előbb meglegyen az első üzlete. Aztán a második, harmadik, negyedik, stb. Ez természetes, hiszen ebből lesz a pénze is.
Ez sok embernek sikerül is. Főleg a legelső üzletkötés. Ilyenkor a többiek, akik vele együtt kezdték a szakmát egy kicsit irigykednek rá. „De jó neki, ezek szerint neki megy az ingatlanozás, meg fog tudni élni belőle. Bárcsak nekem is így lenne. Lehet, hogy én nem vagyok értékesítő típus és nem is ezzel kellene foglalkoznom, hanem egészen mással? Mondjuk visszamenni a fix munkahelyemre….?”
Aztán telnek múlnak a hetek, hónapok. Azt veszi mindenki észre, hogy az első (és talán második) gyors siker után, a „sztár” ingatlan értékesítőnek, valahogy csak nem akar összejönni újabb üzlet.
Ugyanakkor a lemaradók hosszú idő után végre megkötik az első szerződésüket és megkapják az első jutalékukat. Aztán nem sokra rá a másodikat, és harmadikat.
Fél éves távlatban pedig a lemaradó 6:3 arányban vezet a „sztárhoz” képest….
Mi történt? Hogy lehet ez?
A dolog nyitja nagyon egyszerű. Azok az értékesítők, akik sokat szívtak az elején, látva a szerencsésebbek üzleteit, még jobban odateszik magukat a munkának. Még több ingatlant hoznak be, és még többet hirdetnek, még többet mutatnak. (Aki nem így tesz, az hamar kilép inkább).
Valami belső motiváló tényező hatására, egyre keményebben kezdenek dolgozni. A sorozatos pech széria után sem adják fel, DE egyetlen szívás sem marad elfelejtve: mindegyikből tanulnak valamit. Valamit, amit legközelebb a hasznukra fordítanak.
Ezzel szemben azok akiknek szerencséjük volt az induláskor, elbízzák magukat. Még akkor is ha kifelé nem mutatják. Azt hiszik, hogy elég annyit dolgozni amennyit az elején is tettek, hiszen lám, megvan az eredménye! Az rögzült beléjük, hogy X munkával és szinte kevés tapasztalattal is lehet ezt a munkát végezni. Igen, lehet, de jól végezni és jól megélni már nem.
Az indulás minden értékesítő leglényegesebb pontja. Ha ez egy könnyű szakma lenne, akkor mindenki ezt csinálná a fix órabér helyett. A kérdés csak az hogy kiben mi rögzül és ezt mennyire tudja, akarja feldolgozni.
Ahhoz hogy valaki jó legyen, szinte elkerülhetetlen a szívás. Szívás nélkül nincs tapasztalat amiből tanulni lehetne. A tanulás része pedig elengedhetetlen a hosszú távú sikeres munkának.
Egy idő után pedig üzletkötéseik száma NEM a szerencsétől fog függni, hanem attól amit megtanultak. Attól, hogy milyen pocsolyába szabad belelépni és milyenbe nem. Hogy hogyan kell beszélni egy vevővel és hogyan egy eladóval. Milyen szavakat használjon és melyeket kerülje el. Kiknek érdemes ingatlant mutatni és kit kell lerázni már az elején.
Sorolhatnám.
Persze vannak akik induláskor is ügyesek és utána is. Nekik a személyiségük nagyban segít ebben. Én is ismertem ilyet. De nem ez a jellemző minden emberre.
Te hogyan indultál? Megosztod velem?
T.Sándor!
Személyemet illetően most készülök az ingatlanos munkára.
Hivatalosan “képzettnek” számítok, már amennyire az ember lánya képzett lehet egy tanfolyam és egy rövid ing.közv.-sel és hitelközv.-sel foglalkozó vállalkozásnál szerzett gyakorlat után lehet.
Kicsit ijesztő a tapasztalatlanságom a már működő vállalkozásokhoz képest. főleg azért is, mert a település, ahol élünk, viszonylag szűz területnek számít az ingatlanosok szempontjából.
Ezért egy gyakorlott szakember minden tanácsát szívesen meghallgatom.
Köszönettel:
A.-né B. Edit
Kedves Edit!
Azok az ingatlanos cégek és közvetítők, akik sikeresen átvészelik a következő időszakot, megerősödve tudnak majd kijönni a válságból.
Ehhez pedig rengeteget kell tanulni, alázatosnak de ugyanakkor határozottnak kell maradni, és minden szempontból csak az ügyfél igényeit kell szem előtt tartani.
Az ügyfél fontosabb mint maga az ingatlan!
Sok sikert kívánok!